2011. április 26., kedd

Fogók

Amikor elhatároztam, hogy komolyabban fogok az ékszerkészítéssel foglalkozni, az első lépés az volt, hogy beszerezzem a szükséges kellékeket. Volt már többféle gyöngyöm, néhány darab láncom és szerelőkarikám, de nem volt fogóm, amivel összeszerelhettem volna őket. Csak a ház körüli munkákhoz használható kombinált fogó volt kéznél, amit senkinek nem ajánlok, mert kín-keserves vele az ékszerkészítés. Helyette mindenképp érdemes jóval kisebb fogókat beszerezni. Eleinte jóformán azt se tudtam, mi a különbség egy kúpos fogó és egy lapos csőrű fogó között, és nekem melyikre van szükségem. A másik nagy kérdés az volt, hogy hol szerezzem be őket. Ezekhez próbálok segítséget nyújtani az alábbi leírással.

Előbb tekintsük át a különböző fajta fogókat, majd rátérek a beszerzési lehetőségekre. Remélem, ezzel sikerül megkönnyítenem a választást!


Fogók típusai

Az ékszerkészítéshez használt fogók közös vonása, hogy elég kicsik, 10-15 cm hosszúak csupán. Ez a kis méret teszi lehetővé, hogy az apró láncszemeket is könnyen szét lehessen nyitni, vagy éppen összezárni. Ennél nagyobb fogókkal igencsak nehéz dolgunk van. Próbált már valaki kétujjas kesztyűben gépelni? Persze nem lehetetlen, de rengeteg melléütés és még több bosszankodás lenne az ára. Ezért ha ékszerkészítésre adjuk a fejünket, mindenképp érdemes rááldozni némi időt és pénzt, hogy kiválasszuk és megvegyük a megfelelő szerszámokat. Nem kell óriási összegekre gondolni, egy-egy ilyen fogót már 4-500 forintért meg lehet venni. (Sok helyen két-háromszor ennyiért, vagy még többért árulják, de erről még lesz szó.)


Lapos fogó
Laposfogók
Lapos fogó, vagy lapos csőrű fogó. A "csőrű" elnevezés senkit ne tévesszen meg, ezt bármelyik fogó nevéhez odabiggyeszthetik, nem jelent semmi különöset, csak azt, hogy a fogónak nem a nyele, hanem a másik vége, vagyis a csőre lapos. Ez egy alap szerszám, erre nagy valószínűséggel mindenkinek szüksége lesz, aki ékszerkészítéssel szeretne foglalatoskodni.
Kombinált laposfogó
Több fajtája létezik, vannak rövidebb és hosszabb csőrűek, recések és simák, és olyanok is, amik kombinált fogó módjára el is tudják vágni a vékonyabb drótokat. A képeken egy hosszúcsőrű sima lapos fogó, és egy rövidebb csőrű, recés kombinált fogó látható. Ez utóbbin piros karikával jelöltem azt a részt, amellyel egy csípőfogóhoz hasonlóan el lehet vágni a drótokat.
Hosszú csőrű laposfogó
Érdemes megjegyezni, hogy a képen látható hosszú laposfogó csőre belül ugyan lapos, de kívül kúp alakú, hengeres. Ez ugyan nem veszi fel a versenyt egy igazi kúposfogóval - mely kívül és belül is szabályos kúp alakú -, de jobb híján azért lehet használni hurkok hajlítására is. Nem lesz szép kerek az ezzel készült hurok, mert az egyik oldala lapos lesz, de a semminél jobb.


Kúposfogó
Kúposfogó
A kúposfogó annyiban különbözik a laposfogótól, hogy mindkét csőrének teljes hosszában, kívül-belül kúp alakú. Ez teszi lehetővé, hogy szép kerek hurkokat hajlítsunk a drótra. Kisebb-nagyobb hurkokat készíthetünk attól függően, hogy a csőrök keskenyebbik, vagy vastagabbik vége közé szorítjuk a drótot.
Kúposfogó csőre

Csípőfogó
Csípőfogók
Habár a vékonyabb drótokat kombinált fogóval is el lehet vágni, a vastagabbakat már nem, ráadásul a kombinált fogóval sokszor nehéz hozzáférni a levágandó részhez. Ezért azoknak, akik sokat akarnak dróttal dolgozni, érdemes lehet csípőfogót is venniük. Ezzel könnyebben hozzáférhetnek a dróthoz akkor is, ha a kész munka közvetlen közelében kell azt elvágni.

Nekem kétféle csípőfogóm van, mindkettőt sokáig tartott beszerezni. Az első (a fenti képen baloldalt) nagyon jó szolgálatott tesz, ám hátránya, hogy hiába hegyesedik a vége felé (amivel könnyen hozzáférhetnék bármilyen részhez), azon a végén sajnos nem tudja elvágni a drótot. :( A nyélhez közelebbi részein viszont tökéletesen működik.
Csípőfogó
 A másik csípőfogóm (a lenti képen) új szerzemény, véletlenül bukkantam rá egy hobby üzletben. Ez már megbízhatóbban vágja el a drótot a szélei felé is, de a legszélső pár mm-en ez se használható. Ezzel a fogóval még könnyebb hozzáférni a kényes helyekhez és levágni a fölösleges drótot. Tehát ha választani lehet a két fajta csípőfogó közül, én ez utóbbit ajánlom.
Csípőfogó

Stopper nyomó fogó
Stopper nyomó fogó
A stopper nyomó fogó egy speciális szerszám, kifejezetten az ún. stopperek rögzítésére való. Erre tehát csak annak lesz szüksége, aki sokat használ stoppereket. De mi is az a stopper?
Stopperek
A stopper egy kicsi (pár mm-es) henger, ami drótra vagy sodronyra fűzve, majd fogóval összenyomva nem mozdul el a helyéről, így a gyöngyök, vagy más díszek rögzítésére szolgál. Ezzel tehát olyan ékszerek készíthetők, melyeken a gyöngyök szellősen elhelyezhetőek úgy, hogy nem mozdulnak el a helyükről.
Laposfogóval összenyomott stopper
Stoppernyomóval összenyomott stopper
A stoppereket össze lehet nyomni sima laposfogóval, ekkor a stopper kilapul, és hosszúkás téglalap alakú lesz, ami a sodrony vagy drót irányára merőlegesen kilóg (felső kép). Használhatunk stopper nyomó fogót is, ami picit macerásabb, de sokkal szebb eredményt érhetünk el vele, és biztosan nem szúrja meg a kiálló rész az ékszer viselőjét. Ezzel ugyanis a stopper nem kilapul, hanem inkább hengeressé, gyöngy alakúvá nyomódik össze (alsó kép). Emiatt jobban is mutat, mint a laposra nyomott stopper. A stopper nyomó fogók használatáról várhatóan lesz majd egy külön bejegyzés.
Stopper nyomó fogó


Általános tanácsok, árak

Ha fogót veszünk, észrevehetjük, hogy a középső résznél, a fémek illesztésénél olajosak. Ráadásul ha kicsit próbálgatjuk (össze-összenyomjuk) a fogót, még több olaj jöhet ki belőle. Ettől ne ijedjünk meg, a fogók megfelelő működéséhez szükség van erre az olajra! Ezért ne az legyen a szempont, hogy minél kevésbé legyen olajos! Inkább tároljuk a fogóinkat olyan helyen, ahol mást nem kenhetnek össze.


Árak

Laposfogót barkácsboltokban is lehet venni, én is így szereztem be a fenti képen lévőket a Praktikerben, kb. 400 forintért darabját. Tapasztalatom szerint a kreatív üzletekben ennél mindenhol jóval dárágább, olyan 700-1500 körül láttam. Ezt tehát érdemes nagyobb barkácsüzletben keresni.

Kúposfogót, csípőfogókat és stopper nyomó fogót is csak gyöngyös és hobby boltokban láttam, illetve webshopokban. A kúpos- és csípőfogók ára legjobb esetben 6-700 forint (én a Kreatív Hobbyban vettem 700-ért), de sok helyen 1300-1500. A stopper nyomót kb. 1500-ért vettem, és csak egyetlen helyen láttam, egy óriási gyöngyös boltban, a Kreatív Ékszerben.

Webshopokban ennél borsosabb összegeket is láthatunk, amire természetesen még rájön a szállítási költség is. Mivel az olcsóbb eszközök is tökéletesen megfelelnek a célra, szerintem egyáltalán nem érdemes megvenni a drágábbakat. Az se fogja elvégezni helyettünk munkát.



Remélem, tudtam segíteni ezzel a leírással! Ha bármi kérdés vagy észrevétel felmerül a témával kapcsolatban, hagyj itt egy megjegyzést, vagy írj az e-mail címemre: vegazus@gmail.com !

4 megjegyzés:

  1. Jó összefoglaló!
    Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy - mivel ezek a fogók általában nem precíziós munkához készülnek - vásárláskor érdemes/kell válogatni. A szerszámok nem egyformák, nézzük meg hogy egyforma legyen a "csőre" két oldala (kúpos fogónál nagyon fontos!), és hogy a csípőfogó a hegyénél is vágjon :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezek nagyon jó tanácsok! Köszi a kiegészítést Case! :)

    VálaszTörlés
  3. Case válaszát megerősítem. A hobby boltokon kívül érdemes barkácsüzletekben is de jobb minőség és/vagy ár arányt nomeg választékot találunk szerszámboltokban. Más a barkácsüzlet és más a szerszámbolt. Érdemes úgy is nézelődni, hogy "elektronikai" "villanyszerelő" "műszerész" szerszámok/üzletek mert finomabb fogókból tartanak választékot. Jó árban is erősebbek de ki lehet fogni akciót ott is. ;) Csípőfogóból érdemes az oldalcsípő- és homlokcsípő fogót is venni, finomabb hegyes fajtát meg a felsorol szakmákban használnak. Laposból is lehet bordázatlant venni mert nem mar bele az anyagba, illetve több formát is jó tartani. Árban jók a Topex fogók és az Extol Premium is, ez utóbbi egész minőségi dolgokat hozott ki manapság. De tényleg meg kell nézni hogy szépen zárjanak, jó fogásuk legyen. Kicsit drágább a Handy márka de cak kicsit, beleférhet.

    VálaszTörlés